Vendégeink írták

A Sióagárdi Művelődési Ház vezetőjének levele, 2011. február:

A falatkák nagyon elnyerték a tetszését mindenkinek, én magam is kóstoltam, nagyon finomak, és különlegesek voltak!

Köszönjük az igyekezetet amit irántunk tanúsítottak, és remélem a közeljövőben lesz még alkalmunk együtt működni.

 

Köszönő levél 2010. novemberéből:

Kedves Sándor!

Ezúton szeretném megköszönni a Malacka remekművet, igen nagy sikere volt, „le” is fogyott tőle. Igazi fénypontja volt kis ünnepségünknek, több csodálatot kapott mint az ünnepelt (igaz nem is volt 60 éves).

Örülök, hogy Önre esett a választásunk, minden vendég csak dicsérettel illette az ízeket, mely jogos és legyen rá büszke.

Mégegyszer köszönettel kívánok további jóízű sikereket:        B. Margó

 

Cziráky Lászlóné, az Ízlelő családbarát étterem vendége ezzel a verssel kedveskedett 2009-ben az étterem munkatársainak, működtetőinek:

Ebéd az Ízlelő étteremben
    
Az Ízlelő egy kedves kis hely
Hol oly finom az ebéd
Tisztaságtól ragyog minden
Mit letesznek eléd.

Páratlan a kiszolgálás
Amit kap a vendég
Előzékeny kedves mosoly
Miből sosem elég.

Nem csak felnőtt járhat ide
Ki jó ételt keres
Apró babák szüleikkel
És iskolás gyerek
Állítom, hogy ez a kis hely
Ettől különleges.

Köszönjük, hogy itt lehetünk
Babáktól nagymamákig
Élvezzük a vendéglátást
Még nagyon sokáig.

Köszönet e kedves helyért
Az alapítójának
Sok sikert és jó hírnevet
A kedves „Kékmadár”-nak.